Biztosan mondtad már: „valami feszültség van a levegőben”.
Talán nem is csak képletesen mondtad.
Mert lehet, hogy a levegő tényleg tele van velünk.
A kimondatlan dühökkel, a félelmekkel, a frusztráltsággal.
A Föld, a légkör, a mágneses tér
mind visszhangozza a kollektív állapotot.
A düh vihart szül.
Az elfojtás rengést.
A félelem repedéseket.
És a szeretet békét.
A geomágneses vihar, a napszél, a földrengések tényleg kívülről jönnek?
Vagy csak visszhangjai annak, amit mi keltünk?
A Föld sem bírja már magában tartani, amit mi naponta kibocsátunk, mert olyan erős energia éri, ami átalakítani, rombolni és (vagy) építeni képes.
Hogy melyik történik, az rajtunk múlik.
Az emberi tudat cselekvő. Forrás.
Tényleg mindenre választ adott a tudomány?
Föld, ég, ember elkülönül?
Ha a Föld rengése tényleg nem más, mint a kollektív emberi feszültség testi tünete?
Ha mi vagyunk a szervei és ő csak reagál a közös idegrendszerünkre?
Megfordítottad valaha a „mi történik velünk?”kérdést arra, hogy mi mit küldünk ki a térbe, fel az égbe?
Mi van, ha a bolygó nem pusztán otthonunk, hanem testünk kiterjesztése és amikor mi feszültek vagyunk, ő is teli van töltéssel?
Nem a Nap vagy az űrlények törnek ránk, nem Isten zúdít az emberekre ítéletet.
Csak visszaverődik a jel, amit mi küldünk.
A szellem (az Univerzum) és az anyag (a Föld) egyazon nyelvet beszél: az emberi tudat rezgését. Teremtünk.
Folyamatos pusztítást, fájdalmat okozó szavakat, elárult álmokat, félelmet a bizonytalan jövőtől, kárörvendő irigységet vagy jóindulatot, szeretetet, békét, megértést, együttérzést?
Mert mindkettő tőlünk indul.
Mi vagyunk az impulzus.
És amit most látunk a világban,
az annak a visszaverődése, ahogy az ember saját lényével bánik. Ember az emberrel. Ember a világgal. Megállás nélkül ömlik. Fullasztó elmebaj.
Tényleg ránk kell borulnia a teljes sötétségnek, hogy világosság gyúljon a fejekben?
Tényleg össze kell omolnia a rendszernek,
hogy ráébredjünk: mi vagyunk a rendszer?
Tényleg nem értékeljük vagy egyenesen gyűlöljük, büntetni akarjuk az egész világot, miközben mi vagyunk a világ?
Mi vagyunk a másik ember is. A Nap is.
Figyelj! Vedd már észre! Érezd, mit sugárzol ki!
A világ a tükrünk, a társunk.
Amikor az ember szíve újra fénybe áll,
a Föld is fellélegzik.
És akkor a kozmikus válasz már nem pusztítás lesz, hanem békesség.
Mivel táplálod a közös(s)éget?
Hátat fordítasz neki, kifosztod, lebecsülöd, mélybe taszítod?
Netán az élethez való jogát is megkérdőjelezed? Elementáris erővel tér vissza.
Vagy nyitott szívvel szövöd az élet hálót, emeled az idegent is, emlékezve arra, kik vagyunk? Az egységben ott van az ellensúly, az erő. Az energia. A figyelmed a békére az összetartozásra fordítod? Új világot teremtünk vele. Hiszel benne?
Hála minden lélekért, aki közel és távol kitart és egyszerre válaszol az élet hívására ezekben az embert próbáló időkben.
~Dajbukát Ildikó
Spirit touch healing
Foto: Pinterest
