( Hogy emlékezni tudj arra, ki vagy, előbb lásd, mivé lettél! )
Mennyi gyűlölet, irigység és elfojtott sötétség szorult abba az emberbe, aki a benne tárolt, mások előtt gondosan leplezett vagy a bizalmi körében már nyíltan vállalt utálatát arra használja, hogy megalázzon egy másik embert?
És hányan ülnek mellette némán?
Hallgatják. Hallgatnak.
Igazat adnak neki. Bólogatnak.
Felmentik. " Megvédik."
Mert szerintük a másik kiprovokálta.
Pedig sokszor itt már nem két ember konfliktusáról van szó.
Hanem egy egész csoportdinamikáról.
A hallgatásról.
A pszichológiai ködkeltésről.
Az erkölcsi felelősség eltolásáról.
Ilyenkor kezdődik a történet átírása.
A szépítés.
A relativizálás.
A felelősség elkenése.
A „barátok” leválasztása stratégiai fegyverré válik.
Az áldozat elszigetelése.
Falak építése köré úgy, hogy közben a falka egymást biztatja, erősíti, dicséri.
Mert a bántalmazó sokszor akkor érzi magát igazán erősnek, ha közönsége is van.
Ha a verbális alázás önmagában nem elég, jön a tervezett kirekesztés.
Az elfordított fej.
Az elutasítás.
A közös felháborodás színjátéka.
És olykor megjelenik egy kedvesnek tűnő, együttérző nő is a színen.
Aki sértett hiúságát vagy saját belső fájdalmát megmentő szerep mögé rejti.
Dicshimnuszokat zeng azokról, akiket később ugyanúgy felhasznál saját vélt vagy valós sérelmei enyhítésére, anyagi javak szerzésére.
Ajándékokkal, figyelemmel, kedvességgel hízelgi be magát a körbe, miközben észrevétlenül akár irányítója is lesz ugyanannak a dinamikának.
A történtek elbagatelizálása következik.
„Nem történt semmi.”
„Túl reagálja.”
„Megérdemelte.”
Pedig ilyet nem lehet megtenni senkivel.
Minden szónak súlya van.
A bántalmazóval lojalitást többnyire azok vállalnak, akiket ugyanaz a gyűlölet, gőg, bosszúvágy vagy kisebbrendűségi érzés köt össze.
De sokszor olyanok is, akik valaha maguk is bántalmazottak voltak és most inkább az erő oldalára állnak, mint hogy szembenézzenek a saját fájdalmukkal.
A csoportos bántalmazás egyik legveszélyesebb része éppen az, hogy kívülről sokszor emberinek, összetartónak, sőt szeretetteljesnek látszik.
Megpróbálnak valakit lassan eltüntetni emberként.
De egyszer vége lesz.
Kimondja, hogy ez bántalmazás.
Kimondja azt, amit addig mindenki próbált elkenni.
Hogy mi történt.
Ki mit tett.
És ki nézte, asszisztálta végig némán.
Itt az idő felnőni és felelősséget vállalni.
A fel nem dolgozott traumákkal szembenézni.
Mert nincs az az érdek,
nincs az az eszme vagy oldal,
ami morális jogot ad egy ember megalázására.
Megtanulunk végre szócsaták nélkül egymás mellett, egymásért élni?
Mert amit a másikkal teszünk, az kihatással van és lesz mindenki életére.
Semmi sem marad rejtve és kiegyenlítetlenül.
Szeretettel: Dajbukát Ildikó
spiritenergy.hu
Fotó Pinterest
