Az utóbbi időben sok minden megkérdőjeleződött. Benned is, körülötted is.

Nemrég még közölték veled, kihez kell tartozni. Mi a helyes.
Kinek kell hinni. Mi az, ami „így van és kész”.
Most meg ugyanazokra a dolgokra mondják, hogy kártyavár.
Ami tegnap biztos volt, ma kérdés benned, káosz termett helyette.
Ami tegnap értelmesnek tűnt, ma hülyeség.
És közben mindenki szakértőként magyarázza a múlt eseményeit, már nem tudod, kinek higgy, hogy meg is nyugodj tőle.
Először ki akartál maradni belőle, nem foglalkozni az egésszel. De mindenhol utolér.
Az ember igyekszik nem filozofálni.
Próbáltál kapaszkodót találni, elfoglalni magad.
Beszélgettél másokkal, kommenteket olvastál.
Híreket, de ez is teljesen más most, mint eddig.
Mások, általad oly régóta kedvelt és követett emberek véleményével próbáltál azonosulni.
De valahogy más szemmel látod már a 20 éve tanácsokat osztót is, olyan, mintha kipukkadt volna egy lufi...
És nem az a legnehezebb, hogy „mi lesz”.
Hanem az, hogy nem tudod, ez most mi.
Tanácstalan vagy. Kire hallgass? Hol az igazság?
És közben történik valami más is.
Mert érzed. Magadban.
Amikor egy alig ismert emberrel tényleg értitek egymást magyarázat nélkül. Jó érzéssel tölt el, amit és ahogy mondja.
Egy helyzet, ahol nincsenek elvárások, mégis működik. Eltűntek az akadályok.
Amikor nem irányítani akar valaki, mégis összeállnak a dolgok és megérkezik az, amire szükséged lehet. Miattad.
Nem kell odatartozni, klikkesedni vagy épp távol tartani magad, hogy elfogadjanak. Látnak téged.

És az a furcsa érzés. Béke. Nyugalom. Megkönnyebbülés.
Figyelni kezdted magad. Belülről. Mert ehhez nem lehet hozzászokni úgy, mint a régihez.
Az állandó feszültség helyett melegség tölt el.
Nincs benne hierarchia, amibe beleállsz.
Nincs egy hang, amit követni kell.
Nincs kész válasz.
Viszont van benne valami, ami eddig nem nagyon volt: számítasz.
Nem mint hasznot hajtó.
Nem mint a következő szám.
Hanem úgy, mint ember, aki része az egésznek.
És ettől egyszerre felszabadító és ijesztő.
Mert nem lehet elbújni benne.
Nem lehet azt mondani, hogy „majd más eldönti”.
És talán ezért tűnik sokszor hihetetlennek.
Mert annyira nem hasonlít arra, amit megszoktál.
Ott még valaki irányított.
Valaki megmondta.
Valaki vitte a felelősséget, a hatalmat, te pedig a beletörődő és az alárendelt szerepet.
Itt meg valami más történik.
Összeáll.
Emberek között.
Helyzetekben.
Döntésekben.
És lehet, hogy ezért van ez a kettősség most benned.
Az egyik részed még kapaszkodna abba, amit ismersz és megszoktál.
A másik meg már érzi, hogy valami egészen más kezd működni.
Egyre többször.

Az ígért aranykor nem a jövőben érkezik, hanem már itt van és a szemünk láttára épül, mert sok millió ember így akarta.

Mersz-e bízni és hinni ismét? Annyi év/tized után el tudod képzelni és megengedni, hogy most tényleg érted, értem, értünk emberekért történik minden? Vagy ennyire nem bízol?
Kétségeid vannak?


Lehet, hogy nem is az a kérdés, hogy elhiszed-e, hanem hogy megengeded-e magadnak, hogy igaz legyen.

Megengedés. A szellemi kulcs a fizikai világban.

Dajbukát Ildikó
spiritenergy.hu
Fotó Pinterest