Az életben történnek olyan események, amelyekre nem akarsz emlékezni. Elhagynak, megcsalnak, megaláznak, becsapnak, vagy egyszerűen nem figyelnek rád. Ezek nem múlnak el nyomtalanul attól, hogy véget ér a helyzet. Az élmény benned marad, mert átélted. Az idegrendszered, az emlékezeted, a tested és az érzelmi világod eltárolta.
Amikor egy újabb veszteség ér, sokszor nem egyetlen esemény fáj, hanem minden hasonló élmény egyszerre reagál.
Ezért lehet, hogy látszólag a legutóbbi szakítást nem tudod elengedni, miközben valójában minden korábbi elhagyatottság, csalódás és szeretethiány egyszerre van jelen benned.
Mivel te élted meg mindezt, egy részed ott rekedt.
Nem maga az esemény tart fogva, hanem az a részed, amelyik annál az élménynél maradt. Nem kell ezt gyermeki résznek nevezni. Egyszerűen önmagad egy darabja még mindig abban a történetben él.
Talán ezért nem elég sokszor azt mondani: „engedd el”. Mert nem a másikat nem tudod elengedni, hanem abból az állapotból nem tudsz kilépni, amelybe a veszteség bezárt. Arra a legszebb érzésre vágysz vissza, amelyet még a fájdalom előtt átéltél, amikor boldog voltál. Arra az önmagadra, aki még a fájdalom előtt létezett,
A megélt tapasztalat nyomot hagy. És amíg ez a nyom nincs feldolgozva, újra és újra ugyanazokat az érzéseket hívhatja elő. Ez emberi jelenség, függetlenül attól, hogy a seb gyermekkorban vagy felnőttként keletkezett.
Talán nem mindig azt az embert keresed, aki hiányzik, hanem azt próbálod újra megtalálni, aki akkor voltál, amikor még biztonságban, szeretve és teljesnek érezted magad.
Te emlékszel önmagad legboldogabb énjére? Visszataláltál hozzá?
Még mindig kapcsolatban vagy vele?

Ne érd be kevesebbel, mint önmagaddal!

Legyen áldott minden lépésed, amely oda vezet!

~Dajbukát Ildikó
spiritenergy.hu
Foto Pinterest