Ha a világot teljesen különállónak tekintjük magunktól, akkor könnyen kialakulhat az a hozzáállás, hogy folyamatosan védekeznünk kell ellene. Csakhogy a világ nem csupán „odakint” létezik. Mi magunk is részei vagyunk annak a hálónak, amelyet világnak nevezünk. A gondolataink, érzéseink, szavaink, döntéseink ugyanúgy alakítják a közös teret, mint másokéi.
Ebben az értelemben, ha állandóan a világ ellen harcolunk vagy védekezünk, akkor valóban létrejöhet egy belső hasadás: mintha önmagunk egy részétől próbálnánk elszigetelődni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy minden hatást kritikátlanul be kell engednünk. A határhúzás és a tudatos választás nem ugyanaz, mint a védekező bezárkózás. Az egyik a tisztánlátásból születik, a másik a félelemből.
A belső egyensúly állapotában a figyelem fókusza is megváltozik. Nem azon van, hogy mit kell kivédeni, hanem azon, hogy mit szeretnénk sugározni és megteremteni.
Akkor már nem a külső hullámok diktálják folyamatosan a belső állapotunkat. Észleljük őket, reagálhatunk rájuk, de nem sodornak magukkal. Olyan ez, mint amikor egy hajó végre nem minden egyes hullám mozgását követi, hanem a saját iránytűje szerint halad.
Nem a világ ellen kell védekeznünk, mert mi magunk is a világ részei vagyunk. A belső egyensúlyban nem a külső hatások irányítanak bennünket, hanem a saját középpontunkból formáljuk azt a világot, amelynek magunk is részei vagyunk.
Amikor elveszítjük a középpontunkat, a világ formál bennünket. Amikor visszatalálunk önmagunkhoz, mi is formálni kezdjük a világot a jelenlétünk minőségével.
Ez az együtt teremtés, nem védekezés. Nem a külvilág kizárásáról szól, hanem arról, hogy milyen megélést, "alkotást" viszünk bele a közös térbe.
~Dajbukát Ildikó
spiritenergy.hu
Fotó Pinterest
