Régóta álltunk szinte mozdulatlanul abban az energiában, amiből nem tudtunk szabadulni. Kiüresedett életedvvel, ernyedt izmokkal, haladásra képtelenül.
Emlékszel, mikor engedted el az életed kezét? Amikor olyan nagy veszteség ért, hogy a pillanatától már semmi sem érdekelt igazán?
Néztelek és magamat láttam.
Lábaink a földbe gyökereztek, karjaink engedetlenül a testünkhöz tapadva, kiüresedett fejjel vártuk az élet végét.
Így teltek az évek, évtizedek.
Magunkat hibáztattuk egy "rossz döntés" miatt. Soha többé nem akartuk ezt a fájdalmas csalódást átélni. Így lettünk élettelenné, miközben egyik tavasz jött a másik után, nyitnikék és rigófütty hívott ébredésre, tarkabarka virágok nyíltak és pillangók születtek, mutatva, új élet veszi kezdetét, csábított a megújuló világba. Mindezt elnyelte a bénító űr, amibe belesétáltunk.
Mindenkinek jutott idő, csak nekünk nem.
Elfelejtettük magunkat. A nevünk is idegenül csengett. Ha bántott valami, csak legyintettünk, mindegy...
Rácsodálkoztál az energiára. A láthatatlan kötéseket érezni megdöbbentő, izgalmas lehetőség.
Mert mindazt, amit meg akartunk érteni, miért nem halad az életünk, azt most az izmaink, az egész testünk feltárta.
És már nem kérdés, hogy miért éreztük magunkat félreállítva.
Micsoda kötések, amelyek meghatározzák a jelenünket és a jövőnket! Miközben a fejünk azzal ámított, hogy már rég elengedtük.
Akkor mégis mi ez a hatalmas visszatartó energia? Hát az, amit a sok ismeretterjesztő olvasmány csak az elmében satírozott el. Olvashatatlanná téve adott egy kreatív választ, fenntartva a megszokott állapotot.
Csodálatos megtapasztalni az energiákat. Én mindig akartam látni, ismerni a milyenségét, hisz kölcsönhatásban vagyunk.
Inkább az a kétségbeejtő, ha ez a hatalmas erő benned ellened és nem veled, érted munkálkodik.
"Még mindig nem értem, hogy találtam rád", mondtad, de eljöttél. Meg akartad tudni, miért nem tudsz továbblépni.
Vagy már megérteni sem, csak jól lenni.
Ebben a feltétel nélküli bizalomban foszlott szét ez az energia.
Nagyon fontos vagy, lélekvándor! Te értéktelennek láttad magad, miközben a planéták utánad kapcsolódtak össze mindannyiunk javára a társasjáték égi mezején. Ami megtörtént kicsiben, az a világ kötését is átírta.
Sok ember elbagatellizálja önmagát, a döntését, az értékét.
Pedig sorsfordító esemény minden találkozás. Mert amit aztán az asztrológusok kiolvasnak a csillagok állásából, az semmi másnak a leírása, mint mikor két földre szállt csillag találkozásából a fényük kioldódott a félelem sötét rabságából.
A szabadulást visszatükrözi az égi konstelláció. Mindig is összekapcsolódtunk mi emberek, ég és föld. Egymáshoz igazodik az univerzumban minden. Egyetlen egészként.
Nem egyszerűen egy nehéz időszak ért véget. Egy többéves átrendeződésbe léptünk bele.
Elkezdődött az új.
Most végre nem csak nézzük, ahogy telik az élet. Megint van kedvünk benne lenni.
És ehhez a szerencse és a sors bolygója mellé mi is felálltunk trigonba.
