( Amikor ott akarunk lenni és ott tudunk lenni életünk minden pillanatában. )

És minden szemvillanásban benne van a bőség.
Nem a hála-naplós áldás.

Hanem valami olyasmi, hogy nincs szükséged arra, hogy máshol legyél.
-Nem akarod kicserélni ezt a pillanatot egy magasabb rezgésre.
-Nem akarod megjavítani az életet.
-Nem akarod spirituálisabbra fényezni a valóságot.
-Nem tűzdeled tele jól hangzó, megvilágosodott magyarázatokkal.

Esik? Esik. Nevetsz? Nevetsz. Fáj? Fáj.
És közben benne van a teljesség az egészben. Éled. Benne vagy, benned van.
A felismerése annak a bősének, hogy az élet még a tökéletlenségeivel együtt is túlcsordul önmagán.

A madár nem tudja, hogy a hangja milyen frekvencia. A fa, amit ölelgetsz nem tudja, hogy spirituális. A folyó, amiben szertartásokat végeznek nem akar megvilágosodni.
Egyszerűen teszik a dolgukat. Vannak.
És a szív sem attól teljes, hogy valaki éppen fogja a kezét vagy nem.

Néha azt érzem, az ember ott bonyolítja túl az egészet, amikor már nem elég neki az, hogy él. Rögtön jelentést, rangot, küldetést, magasabb szintet, értelmet keres hozzá.

Pedig az egész univerzum belefér abba, hogy ülsz egy parton, nézed a felhőket és semmi mássá nem akarsz válni annál, aki éppen vagy.

Élvezem, hogy ember vagyok.
Ez a várva várt, mindennapos "portál nap".
És egyetlen pillanatból sem akarok elmenni.

Szeretettel: Dajbukát Ildikó
spiritenergy.hu
Fotó Pinterest