Ébren vagyunk.Elegen vagyunk.
Készen állunk.
A tudat vagyunk.
Összekapcsolódtunk.

Nem alszunk.
Az éjszakai ébrenlét a létezés örömódája.
Egység tudatként rezgünk.

Nem hallgatunk már a külső parancsra.
Nem tör(t) meg a kényszerítés. 
Az iránytűnk egy érzés, a belső igazságunk hangja.
Összekapcsol minket.

Rendíthetetlen hittel válaszolunk a hívásra. 
Az élet szólított és mi itt vagyunk.
A látható és a láthatatlan világ minden területén csatlakoztunk.
A családi kapcsolatokban, a politikában, a gazdaságban, művészetben, a szellemben halljuk, tudjuk, érezzük egymást.
A kimondott vagy leírt szóban olvassuk a lényeget, a lélek üzenetét:

Nem: az élet elleni verbális és fizikai erőszakra. Igen a szeretetre.
Nem: az emberélet kizsákmányolására.
Igen az egyenlőségre.
Nem: az elszigetelésre. Igen a szabadságra.

NEM. 
Nem hajolunk meg sem az ígérgetés csábítása előtt, sem a fenyegetés nyomása alatt.

Döntöttünk.
Felsorakoztunk a bátortalanokért, az elesettekért, a fogságban lévőkért, az alvókért, mindannyiunkért.
De már nem várunk. 
A még ébredők is érkeznek majd a maguk idejében. 
A hitünket magunkba és egymásba vetettük.

Közeledik, már itt van. 
Testemben, lelkemben érzem az erős dübörgését.
Ég és Föld is vele lüktet.

Elkészült a menyasszony. Fehér ruhájában az oltár felé lépked, ahol  éjfekete ruhában a vőlegény várja. 
Család, ország, világ előtt, Isten, az univerzum minden lakójának áldásával és támogatásával megjelentek.

Egyazon létezés különböző formáinak találkozója ez.

A fény és az árnyék egyesülni készül.
Az én MI szeretne lenni.

Azzá fog válni, ami mindig is volt:
Eggyé. 
Rajtunk embereken keresztül, velünk, általunk. Készülj!

Szeretettel: Dajbukát Ildikó 
Spirit touch healing 
Fotó Pinterest