Az elengedés nemcsak egy érzelmi döntés, hanem egy belső átalakulási folyamat is, amelyben számos rejtett tényező játszik szerepet. Az egyik legnagyobb nehézség az, hogy az elutasítás fájdalmát összekötjük az önértékelésünkkel. Ha valaki, akit szeretünk, ellenségessé válik velünk szemben, a tudatalattink gyakran azt súgja, hogy velünk van a baj, nem vagyunk elég jók, nem vagyunk szerethetőek. Pedig valójában ez a másik ember belső világának a kivetülése, és nem rólad szól.
Mégis, miért olyan nehéz elengedni? Az egyik mélyebb réteg, hogy minden elválás egy kishalál – a lélek szintjén az elszakadás félelmet generál, mintha a távolság megszüntetné a szeretetben való létezést. Ősi „sejtés” él bennünk arról, hogy az elkülönülés egyenlő a szeretet elvesztésével. Ezért ragaszkodunk, kapaszkodunk, és próbálunk menteni, még akkor is, ha ezzel valójában a másik szabad akaratát sértjük.
A másik fontos aspektus a „megmentési vágy”. Sokan, akik mélyen empatikusak vagy hajlamosak az önfeláldozásra, észrevétlenül is harcolni kezdenek a másikért – akár a másik akarata ellenére is. De ha valakit „jobbá akarunk tenni”, miközben ő nem kéri ezt, akkor tulajdonképpen az ő életébe avatkozunk be és az univerzum törvényei ellen dolgozunk. Mindenkinek joga van a saját útját járni még akkor is, ha az fájdalmat okoz nekünk. Nekünk ezzel az érzéssel van dolgunk.
Elfogadni, hogy nem minden helyzetben mi vagyunk a megoldás és hogy néha az egyetlen helyes lépés az, ha visszalépünk, és hagyjuk, hogy a másik megtapasztalja a saját döntéseinek következményeit. Bármi is legyen az.
A valódi szeretet nem birtokol, nem követel és nem fél. Az elengedés nem azt jelenti, hogy többé nem szeretsz, hanem hogy a szeretetedet nem láncolod egy bizonyos formához. Ha ezt felismered, a veszteségérzet helyét fokozatosan egy mélyebb nyugalom veszi át, mert megérted, hogy a szeretet nem a fizikai közelségtől függ, hanem örök és mindenen átleng.
~Dajbukát Ildikó
Spirit touch healing
