Amikor megkérdezik valakitől, hogy hogy van, egyre ritkábban érkezik az a válasz, hogy jól. Talán mert egyre nehezebb olyasmit mondani, amiben már maga sem hisz.

Nem azért, mert az emberek panaszkodni akarnak vagy kellene.

Hanem mert sokan tényleg nincsenek jól.

És bár különböző korúak, más életet élnek, más problémákkal érkeznek, a fodrász, a tanár, a kamionsofőr, a vállalkozó, a nyugdíjas, a könyvelő, az energetikai terapeuta, a kétgyermekes anya, a társat kereső, vagy aki már nem tudja, maradjon vagy menjen...a mondataik gyakran ugyanazok.
„Nem tudom, mi van velem, de estére úgy elfáradok, mintha egész nap követ hordtam volna.”
„Régen ezt simán megoldottam volna, most meg csak ülök és nézem.”
„Nem történt semmi különös, mégis elegem van.”
„Minden rendben van, mégsem érzem jól magam.”
„Valahogy minden feszült lett körülöttem.”
„Türelmetlenebb vagyok, mint szoktam.”
„Olyan, mintha egyszerre túl sok minden történne.”
Nagyon sokan a könnyeikkel küzdenek.
És nem ugyanaz az élethelyzet áll mögöttük.
Mégis ugyanazok a mondatok hangoztak el újra és újra.

Megoldjuk. Kibírjuk. Túléljük. Félretesszük. Lenyeljük. Kivárjuk. Még egy napot. Még egy hetet. Még egy évet.

Érdekes, hogy amikor fáj a fogunk, fogorvoshoz megyünk.
Ha eltörik a lábunk, segítséget kérünk.
De amikor hónapok óta azt érezzük, hogy valami nincs rendben bennünk, arra azt mondjuk magunknak:
„Majd elmúlik.”
Az elmúlás sokféleképpen megtörténhet.

Az a kényelmetlen, zavaró rossz érzés belül nem új.
A fáradtság sem.
A bizonytalanság sem.
A túlélés sem.

A túlélést, a rossz érzést már jól ismered.
A gyógyulásnak adtál már ugyanennyi esélyt?

Szeretettel: Dajbukát Ildikó
spiritenergy.hu
Fotó Pinterest