Mint a világ jelenleg fennálló társadalmai, pont úgy működsz.
Beszélhetünk bolygóidegről, szabályozásról, túlélő üzemmódról, gyakorlatokról.
Ez jó irány.
Csak önmagában kevés.
Az idegrendszer nem egy elszigetelt vezérlőpult.
Nem „romlik el” magától.
Hanem folyamatosan reagál arra, ahogyan belsőleg élsz.
Arra, hogy mennyi feszültséget tartasz bent.
Mennyi kimondatlan, megfelelési kényszer szülte alkalmazkodást.
Mennyi belső ellentmondást: amikor mész tovább, miközben belül már rég megállnál.
A test ezt nem gondolja túl.
Ha azt érzékeli, hogy a belső világod nem értékeled, nem biztonságos, túlélésre vált.
És ilyenkor mindent ennek rendel alá.
Nem azért lassul az emésztés, borulnak a hormonok, fogy el az energia, mert „nem csinálsz elég gyakorlatot”.
Hanem mert a rendszer hosszú ideje kompenzál egy olyan élethelyzetet, amit belül nem tudsz valóban megoldani.
A mentális és fizikai jóllét nem különálló területek.
Egy közös alapról működnek:
mennyire élhető számodra belülről az életed. Békében van - e a lelked.
Amikor ez az alap nincs rendben, az idegrendszer nem megnyugszik, hanem kitart.
Megfeszítve hajt.
Ébren tart.
Mert az a dolga, hogy életben tartson akkor is, ha te már rég elfáradtál benne.
Lehet egy rendszert sokáig szabályozni.
Gyógyszerekkel, pótlással, fegyelmezett életmóddal.
Működni fog.
Egy darabig.
De attól, hogy nem esik szét rögtön, még belülről eszi a rozsda.
És amit csak szinten tartunk, az előbb-utóbb összeomlik.
A túlélő üzem nem gyógyulás.
Csak kitartás. Időhúzás.
Egy állapot, ahol a test viszi el a terhet azért, hogy te még bírjad.
Amíg a belső feszültségek, az elhallgatott alkalmazkodás, a folyamatos önfeladás érintetlen marad, az idegrendszernek nincs mire megnyugodnia.
Hiába jók az értékek.
Hiába van kontroll.
A helyreállás nem ott indul, ahol jobban szabályozzuk a tüneteket.
Hanem ott, ahol a rendszer végre nem kényszerül túlélni.
Nem azért hajtod magad szét, mert ilyen vagy.
Hanem mert félni tanultál.
A lemaradástól. ( Már az iskolákban is teljesítmény kényszerben tanulsz. )
A munkahelyi elbocsátástól.
Attól, hogy ha megállsz, nem lesz helyed.
Pótolható leszel.
Nem leszel „elég”.
Így mond le az ember a saját emberi mivoltáról, amikor betegen is robotolni megy.
Így lesz a kimerültség mellett gép az ember.
Így válik a túlélés normává, az önkizsákmányolás pedig erénnyé.
A tested nem ostoba.
Pontosan tudja, meddig lehet ezt bírni.
És amikor jelez, te még ráteszel egy lapáttal, mert most nincs idő megállni.
Pedig pontosan itt van.
Itt lehet megállni, ha magadra ismertél.
Nem feladni.
Nem kiszállni az életből.
Nem belehalni 30-40-50 évesen, mert" ilyen a genetika".
Csak ne működj tovább erőből egy olyan rendszerben, ami már rég nem emberléptékű!
Az agyvérzés, a stroke, az infarktus,
a magas vérnyomás, a hormonális zavarok, sok autoimmun és daganatos folyamat nem a semmiből jön.
A hosszan fenntartott kizsákmányolás következményei.
Amikor a test viszi el azt a terhet,
amit egy élethelyzet, egy munka, a folyamatos félelem már rég nem bírna el emberként.
Nem azért történik meg, mert gyenge vagy. Nagyon is erős vagy, ha eddig tartottad magad.
De ideje megállni.
Mert van egy pont, ahol már nem több fegyelemre van szükség.
Nem újabb technikára.
Nem még egy módszerre.
Hanem arra, hogy a tested végre ne embertelenül, ne lélektelenül, ne egyedül tartsa fenn a működést!
Hogy az ideg--rendszered ne kényszerből, ne meggyőzés hatására, ne állandó stresszből, hanem együttműködésből dolgozzon.
Ez nem akarat kérdése.
Hanem állapoté.
Nem a túlélés a cél.
Az az állapot a cél, amit a gyermekednek is kívánsz, miközben te magad már rég nem engeded meg magadnak.
spiritenergy.hu
Az élet oldala.
Végtelen szeretettel: Dajbukát Ildikó
Spirit touch healing
Foto Internet
