Energetikusként néhány éve megadatott, hogy megtapasztaljam a fizikai síkon, mi történik, amikor meghalunk.

A halál, amitől oly sokan félnek és épp ezért még gyakran tabu, belülről nézve egészen más arcát mutatta.
A szívem és a légzésem egyre hangosabbá vált, mintha belülről valami ki akarna törni: de nem fájt a testem. A lelkem, „a sűrített energia” készült kifelé a zárt fizikai térből. Olyan erővel, mint egy faltörő kos.
Hallottam minden lélegzetet, figyeltem, ahogy hosszabb szünetet tart a szívverés, ritkul, lassul… és tudtam, mi következik. Az utolsó lélegzet.
De nem volt félelem. Csak béke. Végtelen, mély béke.
Egy különös, várakozással teli lebegő transzban voltam. Könnyű volt, súlytalan mámor, mint amikor tudod, hogy mindjárt hazaérkezel.
Tisztán éreztem: nem tűnök el. Jelen voltam. VOLTAM. LÉTEZTEM.
Az energia újra szabad lesz, határok nélküli. A halál nem vég, hanem átmenet. Egy újraegyesülés a mindenséggel.
Felemelő, katartikus.
Nem véletlen, hogy már nem félnek azok, akik visszatértek.
És az sem véletlen, hogy boldognak érezték magukat.
Visszamentek.
Volt már olyan pillanatod, amikor megérezted: több vagy, mint a tested?